Csak úgy...

Tegnap almakompótot főztem, mert párom beleesett a hasmenős vírusba, és lábadozásában ezt kívánta meg. (Többször kéne főznöm almakompótot, mert gyors, eszméletlenül finom és olcsó.)
Találtam még egy kicsit öregecske lime-ot a gyümölcsös tálban, ennek a felét facsartam, csak úgy kézzel az almákra nagy boldogan, hogy milyen jó sok leve van. 
"-Milyen jó, hogy ennek is ennyire tudsz örülni, hogy sok leve van mondjuk a lime-nak! :) " - mondja nekem Taro-kun, ahogy figyeli a műveleteket. 
"Naná, hogy örülök-mondom én- ritkaság, hogy ennyire jó lime-ot talál az ember."
"Tetszik, mert látszik, hogy mennyire szereted az alapanyagokat."- mondta erre ő. 

Na valahol itt kezdődik azt hiszem minden, ami ebben a blogban található. Valóban imádom a jó alapanyagokat, és az egyszerű alapanyagok a kedvenceim, amikből megint nem túl bonyolítva valamilyen harmonikus ételt készítek. 

Itt található szerintem a mély kötődésem a japán konyhához. Ezen belül is nagyon tetszik a "Kansha" irányzat, ahol semmit nem pocsékolnak el, minden kis részletet feldolgoznak, amit csak lehet. Ez az igazi tisztelet a természet és az ételek, végső soron pedig saját magunk felé. Az étel, amit készítünk, ahogy készítjük híven tükrözi a Világhoz és az önmagunkhoz való viszonyunkat. Ha törődünk magunkkal, ha tiszteljük az alapanyagokat, a sokat hajtogatott fenntartható fejlődést, akkor nem is lehet csak odafigyeléssel, precizitással és egészségesen főzni. 

Végtelenül tud lelkesíteni az, ahogy keleten a főzést művészi szintre tudják emelni, és nem csak az éttermekben, hanem a hétköznapokban is, mert tudják, hogy a munkába szürkült hétköznapoknak van a legnagyobb szüksége arra, hogy egy tál leves felett elcsendesedjünk, és örüljünk az egyszerű ízeknek.

Sajnos nem állíthatom, hogy elsajátítottam volna teljesen ennek a szemléletnek a csínját-bínját, de folyamatosan inspirálódom, hogy efelé haladjak. Éljen a #washoku !