Csak úgy...

Tegnap almakompótot főztem, mert párom beleesett a hasmenős vírusba, és lábadozásában ezt kívánta meg. (Többször kéne főznöm almakompótot, mert gyors, eszméletlenül finom és olcsó.)
Találtam még egy kicsit öregecske lime-ot a gyümölcsös tálban, ennek a felét facsartam, csak úgy kézzel az almákra nagy boldogan, hogy milyen jó sok leve van. 
"-Milyen jó, hogy ennek is ennyire tudsz örülni, hogy sok leve van mondjuk a lime-nak! :) " - mondja nekem Taro-kun, ahogy figyeli a műveleteket. 
"Naná, hogy örülök-mondom én- ritkaság, hogy ennyire jó lime-ot talál az ember."
"Tetszik, mert látszik, hogy mennyire szereted az alapanyagokat."- mondta erre ő. 

Na valahol itt kezdődik azt hiszem minden, ami ebben a blogban található. Valóban imádom a jó alapanyagokat, és az egyszerű alapanyagok a kedvenceim, amikből megint nem túl bonyolítva valamilyen harmonikus ételt készítek. 

Itt található szerintem a mély kötődésem a japán konyhához. Ezen belül is nagyon tetszik a "Kansha" irányzat, ahol semmit nem pocsékolnak el, minden kis részletet feldolgoznak, amit csak lehet. Ez az igazi tisztelet a természet és az ételek, végső soron pedig saját magunk felé. Az étel, amit készítünk, ahogy készítjük híven tükrözi a Világhoz és az önmagunkhoz való viszonyunkat. Ha törődünk magunkkal, ha tiszteljük az alapanyagokat, a sokat hajtogatott fenntartható fejlődést, akkor nem is lehet csak odafigyeléssel, precizitással és egészségesen főzni. 

Végtelenül tud lelkesíteni az, ahogy keleten a főzést művészi szintre tudják emelni, és nem csak az éttermekben, hanem a hétköznapokban is, mert tudják, hogy a munkába szürkült hétköznapoknak van a legnagyobb szüksége arra, hogy egy tál leves felett elcsendesedjünk, és örüljünk az egyszerű ízeknek.

Sajnos nem állíthatom, hogy elsajátítottam volna teljesen ennek a szemléletnek a csínját-bínját, de folyamatosan inspirálódom, hogy efelé haladjak. Éljen a #washoku !

Pitékkel tarkított, illatos ősz 2.

A következő pite, ami soron következik, egy szintén nagy klasszikus… természetesen nem hazánkban, hanem Angliában és Amerikában. Az az igazság, hogy ha valami olyan pitét találunk, amiről messziről szaglik, hogy talicskányi kalória van benne, kb. annyi amennyi egy szénbányászt is elműködtetne egy napig, akkor szinte biztos, hogy a gyökereket Angliában kell keresni. Fogalmam sincs, hogy hogyan képesek ennyi tömény desszertet enni, még akkor is, ha én is azt vallom, hogy a zsiradék a jó ízek lelke. Legalábbis a luxus ízeké. Na de mindegy.

Következzék a Banoffee Pie!

A Banoffee egy rafinált ötvözete a banánnak és a toffee-nak vagyis a karamellnek.

A pitéhez először is egy nagy konzervdoboznyi sűrített, cukrozott tejet kell megkaramellizálni. Nos, ha valaki Szegeden talál nekem konzerves sűrített tejet a város határon belül, akkor visítson, mert én nem tudok róla. Ennek hiányában fogtam 3 tubus sűrített tejet, belenyomtam egy alaposan kifertőtlenített befőttesüvegbe, jó szorosan folpackkal lezártam, és annyi vízben főztem órákon keresztül, amennyi a sűrített tejet ellepi, de a szájáig nem ér a csöbörnek. Ha elnyerte a megfelelő karamelles színt, akkor kivesszük, és lezárva hagyjuk kihűlni.

Fél zacskónyi vajas kekszet (kb. 10 dkg) ziplock zacskóban morzsásítjuk sodrófa segítségével, és összekeverjük annyi olvasztott vajjal, hogy marékra fogva egy adagot egybe maradjon a „tészta”. Belenyomkodjuk a pite formába, és ropogósra sütjük. Ha szobahőmérsékletűre  hűlt, rákenjük a karamellkrémünket, rászelünk annyi banánt, hogy szépen kitöltse a pitét, folpackkal bevonjuk és hűtőbe tesszük, amíg a krém valamelyest megszilárdul. Utána jöhet a tejszínhab, és a nagy zaba.

Na most. Ebből a sütiből nem lehet egy szeletnél többet enni egyszerre. Elképesztően tömény, de sajnos (vagy nem sajnos) kegyetlenül finom is.

A másik, hogy először karamellizáltam így sűrített tejet, és gyanítom, hogy mivel a türelmem fogyott két óra után, nem hagytam eléggé megkaramellizálódni. Aminek ez lett az eredménye:

A morzsalékot átjárta a szósz, így kanalas süti lett belőle, de meg kell valljam, hogy sokkal megnyugtatóbb volt így enni. Nem kellett aggódni a szeletelés, meg az adagok miatt se :). Mint valami amerikai Somlói-galuska verzió.

Viszont így utólag visszatekintve, nem csoda, hogy kissé elhíztam, ilyen pitéken élve csak erőteljes mozgással lehet ezt elkerülni :). Azért egy-kétszer az életben mégiscsak érdemes csinálni ilyet, szívfájdalmak, és borús napok kezelésére kiváló. :)

Másnapossági trükkök

A hétvégén elcsábított a helyi kézműves Sörfesztivál, mivel ugye imádom a minőségi söröket, és hát belga sátor is volt. Ami azt jelenti, hogy többet fogyasztottam az átlagosnál jóval erősebb sörökből, mint kellett volna. Így sikerült egy olyan rosszullétet produkálnom, ami még mára is kitartott egy kicsit. Igazán szép teljesítmény :). Hozzá kell ehhez tenni, hogy nem szoktunk eljárni iszogatni, edzetlen vagyok, és minden bizonnyal öregszem is, nem megy már ez :)

Szóval tegnap bevetettem minden tőlem telhetőt annak érdekében, hogy lábra tudjak állni. Ittam vizet, ittam multivitaminos-kálciumos pezsgőtablettát, ittam körtés-banános smoothie-t (egyébként nagyon jót tett). Ezekkel kb. 1 óra környékén képes voltam venni egy jó tust, és hozzáláthattam a valódi mentő ötlethez: a leveshez. Ilyenkor ez hiányzik a legjobban a szervezetemnek, valami jó meleg, sós folyadék.

Orja-leves lett rendelve még előtte héten, amit fel is tettem, na de az nem két perc mire megfő, úgyhogy gyorssegély kellett. Így született az alábbi miszó leves.

Fél órára minimum beáztattam 3 kb. 4x4 centis kombualga darabot, 5-10 szárított kis hallal egyetemben. Utána felforraltam, a habot eltávolítottam a tetejéről, ha volt, majd kivettem a halacskákat. Beledobtam 15 dkg-nyi kockára vágott sütőtököt, egy kis karikára vágott újhagymát, s amíg a tök puhult, addig papírtörlőbe csavartam egy fél blokknyi tofut, és kinyomkodtam belőle a felesleges folyadékot.

Ezután szép kockákra vágva ment a tofu a sütőtök mellé, hogy átvegye az alaplé ízét. Közben veszünk egy tálkába másfél kanálnyi miszót, és szépen a főzőlével homogénen elkeverjük, majd beleöntjük a levesbe. Átforrósítjuk és kész is. Én dúsítottam még egy kis konzerv vízigesztenyével, mert komolyan… a vízigesztenye mindenbe jó.  Illetve a puha textúrák mellé adott egy roppanósságot, ami izgalmasabbá teszi az egészet. Tálaláskor megszórtam még egy kis zöld újhagymával és kész is.

Mindenkinek csak ajánlani tudom! Nem csak másnaposságra :). Jön a hideg, mindenképpen fel kell készülni ilyen meleg leves receptekkel! Jó étvágyat!

Pitékkel tarkított, illatos ősz! 1.

Ha az asztalon heverne egy tábla csoki, és  mellette ott lenne az asztalon egy tál sütemény, biztos, hogy a süteményre rabolnék rá. Ez a gyökerekből fakad, otthon nem nagyon volt csokoládé, maximum sütibe való, de sütemény az szinte mindig volt, hála annak, hogy asztmás gyerek voltam, majd pár évre rá kaptam még három kistestvért, akiket édesanyám főállásban nevelt velem együtt, és volt ideje sütni. Így aztán elkerülhetetlen, hogy én is nagy süti sütővé váljak. Ennek két fő hátráltató tényezője van (az mellékes, hogy idő, meg a súlyomra vigyázni kéne :) ). Egyrészt nincs jó sütőm, másrészt hiányos a tudásom.

Ez utóbbit tematikus önokítással szokásom gyógyítani. Miszerint bizonyos időszakokban ráfekszek egy fajta sütire és addig gyártom, amíg azt nem érzem, hogy megfelel a minősége.

Tavasszal és nyárba fordulóan a sajttorta volt terítéken. Ezért is született itt már egy szamócás cikk, de emellett készült még egy pár, nem sok változtatással, de emberem nem nagyon panaszkodott a sajttorta dömping miatt :).

Őszre pedig a pite gyártást terveztem be. Kissé hadilábon állok az omlós tésztával, folyton idegesít, hogy nem vagyok elég gyors a morzsolgatás közben, ettől aztán tényleg lelassulok, és nem lesz ropogós, morzsálós a tészta. De ennek most véget vetek! Jöjjenek a piték! Kezdtem rögtön a sok éve dédelgetett csokis pitével. 

Csokoládés pite (Sorted Food)

tészta: 250 g hűtő hideg liszt, 125 g hűtő hideg vaj, 90 g cukor, 1 tojás

töltelék: 370 g  minél nagyobb százalékú étcsokoládé, 400 mL tejszín, 25 g méz, 85 g vaj

A trükk mindenképpen az, amikor az ember omlós tésztát készít, hogy nem csak a vajnak kell hidegnek lenni, hanem effektíve mindennek: a lisztet is beteszem pár órával előbb a hűtőbe, van hogy még a tálat is, amibe csinálni fogom. Biztos, ami biztos. Attól függ mennyire vagyok meditatív állapotban az omlós tésztához :). A kéznek sem árt egy hideg vizes kezelés előtte.

Szóval vaj+liszt gyorsan elmorzsolgatjuk, lehetőség szerint gyorsan, és homogénen, hozzá csapjuk a cukrot is (újabb csapda! Nem, NEM szabad a cukorral együtt morzsókázni, elvizesíti az egészet és hát… cseszhetjük), majd a tojást is, éppen elkavarjuk a morzsalékban, majd az előre odakészített folpack lapra borítjuk a keveréket óvatosan és a folpackkal együtt, bebugyolálás közben nyomkodjuk egy tömbbé a tésztát. Hűtőbe dugjuk fél-1 órára minimum. Kinyújtjuk lisztezett munkalapon, majd normál piteformába simítjuk. A kilógó tésztát kis ráhagyással levágjuk a széléről. Sütőpapíron nehezéket helyezünk a pite tésztára (nekem van egy zacskó babom erre a célra), megsütjük 200°C-on.

Közben felforraljuk a tejszínt, és az apróra vágott csokira öntjük, és addig kavargatjuk a keveréket, amíg szép fényes, kellemesen sűrű konzisztenciát kapunk. Belecsorgatjuk a mézet, tehetünk bele kis fahéjat, vagy mogyorót, diót, lehet variálni a tölteléket, én jelenleg csak a mézet raktam bele. A kihűlt tésztára öntjük a keverékünket, és mehet a hűtőbe, addig amíg gyönyörűen megszilárdul. Meleg vízzel kezelt késsel vágjuk szeletekre tálaláskor!

Fel kell készülni rá, hogy ez egy kalória bomba (mint szinte minden angol édesség), elég tömény, így egyszerre nem lehet belőle több szeletet megenni. Cserébe viszont jó pár napig rá lehet járni munka utáni jutalom sütiként :). Hát nem gyönyörű?!

Megjegyzem, hogy innentől még bőven van mit fejlődnöm, az egyenletes tészta kibélelésen át, a szép szélekig, valamint a homogénebb tészta kialakításában... Folyt. köv.! :)

Isztambuli kaja túra 2.

Sajnos nem jutott az előzőekben hely a reggeliknek, pedig igenis említésre méltó. Szerintem életemben nem élveztem ennyire egy szálloda svéd asztalát. Általában kényelmetlenül szoktam érezni magam, és bolyongok a tálak között, és a végén valami nem is finom kerül a tányéromra.

Itt olyan, hogy nem finom, nem létezett. Először is adott volt a paradicsommal sütött padlizsán, ami olyan isteni volt, hogy minden reggel azt ettünk…többek között… :) Nem szégyellősködtünk nah.

Terülj,terülj asztalkám...

vacak a kilátás a hotel tetejéről reggelizés közben :)

Aztán a legalább 5 féle olajbogyó, több saláta, valamilyen főtt-sütött tojás szószban, virsli paradicsomos szószban, darált húsos krumpli (reggelire?) és persze a hófehér sajtok ízléses kis háromszögekre vágva. Hozzá dukált a jó erős fekete tea, és a meggylé. Fogalmam sem volt Törökország főbb növényeiről, de a meggy nagyon dívhat, mert meggylé mindenütt volt, még fém dobozos „üdítő” formában is. Nagy örömömre, mert imádom a meggylevet. A másik fontos növény a petrezselyem. Mindenbe hajlamosak voltak petrezselymet rakni, ha főtt volt, ha nyers. Láttam is egyik reggel, amint a közeli étterembe rekesz számra cipelték be a friss zöld petrezselymet.

Sokféle felvágott is volt, amikből nem is kóstoltunk sokat, de az megdöbbentő volt, hogy még abba is képesek voltak pisztáciát rakni, pedig az ott sem annyira olcsó. Volt tésztasaláta is, illetve volt olyan saláta, aminek nagy része salátalevélből állt kevés paradicsommal, és sejtésem szerint szumákos öntet volt rajta. A szumák egy cserje termése, vöröses savanykás, aromás bogyóiból készítik az ízesítőként szolgáló port, illetve pépet az Erős Pistához hasonlóan.

Felszolgáltak még mindig valamilyen krémlevest is, amik hagyományos török lencselevesek voltak általában. De erről külön poszt lesz, mert nagyon jól sikerült lekopiznom, és megosztom majd veletek a receptet ;). Volt süti is, az egyik kedvencem egy sós túrós krémmel töltött kelt-leveles batyu volt.

Be kell valljam, hogy iszonyatosan hiányoznak ezek a remek reggelik, ilyen ébresztés után biztos sokkal jobb kedvű lennék itthon is, munkanapokon is. :)

Isztambuli kaja túra

Az előző cikkben említettem, hogy a törököknek milyen remek konyhájuk van, most erre szeretnék példákat hozni.

5 nap nem olyan túl sok, hogy mindenfélét lehessen kóstolgatni, főleg, hogy több mint fél napokat a munka tett ki, de igyekeztem. Első nap, miután fel lett tüzelve a kíváncsiságom, a büfében ahol ettünk elvettem az étlapot, és mindent kiírtam róla, majd este megnéztem, hogy mit takarnak a nevek. Így kezdődött az ismerkedés. :)

Természetesen nem hagytuk ki az ismert kebabot sem, de én jobb szerettem az itthon kevésbé ismert dolgokat kipróbálni. Így második nap ez volt terítéken:

Az első képen iskander kebab van, és nagyon nagyon finom volt, sok paprikával, birka húsból. A másik agyagtálban kihozott egytálétel a güveç (güvecs), amely csirkéből, sok paprikából, paradicsomból sajttal összesütött étel. Ehhez hatalmas pita szerű kenyeret adnak, és mindenáron akartak még adni valamilyen salátát. A desszertet sem hagyhattuk ki, sütlaçot ettünk ez a török rizspuding. Hasonló, mint a mi tejberizsünk, de sokkal kevesebb a rizs benne. Végül az elmaradhatatlan tea :).

A másik hagyományos vacsoránk nagyon egyszerű volt, én Tavuklu Pilav-ot ettem ( a tavuk mindig valami csirkéset jelent), vagyis csirkés csicseriborsós piláfot, sok-sok ayrannal leöblítve. Az ayran egyébként enyhé sós, selymes joghurt, amit jéghidegen illik fogyasztani, és valóban így a legjobb. Jövő nyáron ilyennel fogom tömni magam, miután már kikísérleteztem, mert ennyire jól hűsítő italt nem ismerek másikat. A másik ételnek sajnos nem tudom a nevét, de nagyon hasonlított a mi babgulyásunkhoz.

Még egy igen hangulatos vacsoránk volt, amikor is egy mozgó kordéról (ezek mindenütt ott voltak, mindenfélét árultak) vettünk elképesztő olcsón csomóba sütött, lisztbe forgatott apróhalat, sok salátával, citrommal, és friss veknivel. Talán az egyik legjobb étel a Földön.

Halpiac részlete