Antwerpeni élmények I.

Volt szerencsém pár hete Antwerpenben járni. Nem nagyon szoktam utazgatni (habár szeretek), de mostanában úgy látszik kénytelen leszek. Sajnos szakma miatt kell menni, de azért volt-lesz időnk nézelődni is.

Tehát Antwerpen visszanézőben.  Fárasztó, fejfájós, de igazán élménydús volt. Sajnos 3 nap egyáltalán nem elegendő ahhoz, hogy bármi átfogó képet kapjak a belgákról, de azt máris elmondhatom, hogy biztos nincs okuk különösebb panaszra. Az idős nénikék is fitten rohangálnak (na ha nem is rohangálnak, de semmi prolinéni és társai, divatosak, frissek, és kikíméltek), a sörözők munkanapon is megtelnek, a pincérek készségesek (fülbedugós walkie-talkien értekeznek egymás közt…nem semmi), és rakásra vannak csokival J. Na meg templommal.

 

 

Miasszonyunk katedrális

 

Természetesen hű maradtam alapelvemhez, hogy egy nép megismeréséhez a gyomron át vezet az út, szóval kiélezetten kajtattam a jellegzetes ételek után.

 

Vettem igazi belga csokikat, étcsokiba mártott kandírozott narancshéj rudacskákat (munkatársaknak :P), válogatott bonbonokat, Grand Mangier-s töltelékkel, rumos mazsolás trüffelt, pisztáciásat, mokka-marcipán csigát, és krém trüffeleset, ami az eladó hölgy szerint különlegesen habosra van kikeverve. (Bonbonokról is fogok még szólni ;) )

 

 

 

 

Sajnos hazáig vissza kell fognom magam, mert Taro-kun-t nem hagyhatom ki a kulináris élvezetekből J Szereztem macaront is, csupán egy éve akarok ilyet enni. Őszintén megvallva úgy jártam vele, mint a Philadelphia c. filmmel anno. Annyira vártam már, hogy mindenféle glóriába és dicsfénybe öveztem, és a végén kiderült, hogy csak egyszerű mandulás habcsók, nincs benne semmi ambrózia. Nem rossz, de én nem csapnék ekkora hűhót körülötte, és ha belegondolok, hogy elvileg milyen nehéz megcsinálni…pfff…

Viszont a fénypont este volt, amikor is egész napos waffle-s kocsik előtti sóvárgó elmeneteleim után végre tényleg sikerült igazi brüsszeli waffle enni. Nos azt nem tudom, hogy milyen a sima, mert én rögtön meggyes tejszínhabosat kértem, de egyáltalán nem bántam meg. A tejszínhab nem volt csömör, a meggyes szósz kellemesen savanykás, a waffle meleg, édes és a széle ropogós, egyszerűen zseniális!! Meg is dicsértem az árust, aki hálás mosollyal megköszönte. Megérdemelte a pozitív visszajelzést.

Na meg hát a sörök. Szerencsére sikerült rávenniük a lányoknak, h beüljünk sörözni, pedig már alig álltam a lábamon, sajgott a fejem, na de hát adjunk az érzésnek. Mindenki úgy gondolta, hogy csapoltnál alább nem adjuk, én Leffe Ruby-t kértem, de társaim jóvoltából belekóstoltam az igazi „very dark” sörbe is (Westmalle), és egy valódi belga sörbe (Timmermans), igaz szamócás volt. Sörökről bővebben holnap (vagy holnapután) J